– Hogy kiből lesz a jövő polgármestere? Nos, ezt ma még nem lehet tudni, de iskolánk tanulói november 9-én meglátogatták Szolnok jelenlegi polgármesterét, Szalay Ferencet az első iskolai pályaorientációs napunkon. A Polgármester Úr fogadta a gyermekeket és kísérőiket, majd bemutatta a városházát, tájékoztatást adott a hivatali munkáról, sőt invitálására még a polgármesteri dolgozószobát is birtokba vehették az ötödik évfolyam képviselői. A legszerencsésebb látogató pedig elfoglalhatta – ha csak rövid időre is – városunk vezetőjének a székét egy látványos körbefordulással. Biztosan szép emlékezetű látogatásként marad meg a résztvevőkben ez a délelőtt. Köszönjük a lehetőséget! – GG