Az elmúlt héten, május 4-én szerdán Kecskemétre utaztunk a Természettudományi Verseny eredményhirdetésére. Iskolánkból a 20 versenyzőből 8 főt hívtak vissza, aminek tanáraink és mi is nagyon örültünk. Érkezésünket a verseny szervezői nagy örömmel fogadták. Először egy ünnepélyes megnyitó volt, majd jött a várva várt pillanat, az eredmények kihirdetése.

Minden évfolyamról az első hat legjobb eredményt elért tanulót hívták meg, illetve csapatban az első három helyezettet. A nyolcadikosok közül Kertész Tamás, Kovács Gábor és Jambrik Zita Zsófia csapatban második, egyéniben Tamás 6., Zsófi 4., a hetedikesek közül Fodor Vanda 6., Sajó Zalán 3., az ötödikesek közül pedig Sági Adrienn, Kis Barnabás, Sándor Balázs csapatban 3., Adrienn egyéniben 2. helyezést értek el.

Az ünnepség végén egy kis vendéglátásra is meghívott a szervező Arany János Általános Iskola.

Sajnálom, hogy jövőre már nem indulhatok ezen a versenyen, de remélem, hogy a fiatalabb korosztály jövőre is hasonlóan szép eredményt ér el, hirdetve ezzel megyénken kívül is a Kőrösi iskola hírnevét!

Jambrik Zita Zsófia 8.d-s tanuló